Milyen dinamikát tükröz a választási kampány?
Egy párt lehetőségeit nem csupán az egyes kampányeszközök alakítják, hanem az az imázs is, ami kampányáról kialakult. A kampány imázsának alakulása többszereplős játszma - olvasható a 79 nap blogon.
Egy párt lehetőségeit nem csupán az egyes kampányeszközök alakítják, hanem az az imázs is, ami kampányáról kialakult. A kampány imázsának alakulása többszereplős játszma - olvasható a 79 nap blogon.
A Fidesz-KDNP-nek továbbra is komoly esélye van a kétharmados parlamenti többség megszerzésére az áprilisi választáson a Nézőpont Intézet március 19-21. között végzett közvélemény-kutatása szerint. A Heti Válasz számára készülő felmérés készítői úgy látják, hogy a jobboldali pártszövetség 281 képviselői széket szerezhet, míg az MSZP 44, a Jobbik 43, az LMP pedig 18 képviselőből álló frakciót alkothat az új Országgyűlésben.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint Magyarország két éven belül visszanyerheti azt, amit az elmúlt nyolc évben elveszített.
Az alacsony hőfokon izzó 2010-es kampányban a programok viszonylagos semmitmondása miatt a vita lehetne a fő eligazodási pont - olvasható a Politika 2.0 blogon.
Megszűnt Molnár Oszkár országgyűlési képviselő, edelényi polgármester Fidesz-tagsága, mivel az országgyűlési választáson függetlenként indul; a párt alapszabálya szerint ugyanis automatikusan megszűnik a tagsági viszonya annak, aki a pártjelölt esélyeit rontja - írta a BorsodOnline Havasi Bertalanra, a Fidesz sajtófőnökére hivatkozva.
Kedden 16 órakor lejárt az országos listák bejelentésének határideje az áprilisi országgyűlési választásra; a már nyilvántartásba vett két lista (MSZP és Fidesz-KDNP) mellett további négy párt (a Jobbik, az LMP, az MDF és a Civil Mozgalom) jelentette be országos listáját.
Csak a választások után derül ki, hogy mi lesz a sorsa a 2010-es költségvetésnek egy esetleges Fidesz-kormány megalakulásával. Az MTI összeállításból kiderül: tavaly szeptember óta az ellenzéki párt többször követelte a büdzsé visszavonását, és kilátásba helyezte, hogy választási győzelme esetén vagy pótköltségvetést nyújt be, vagy teljesen új büdzsét készít, vagy módosít az elfogadott rendelkezéseken.
Eötvös Mihály, az MDF alelnöke szerint Bokros Lajos európai parlamenti képviselőjelöltségével rossz folyamatok indultak el a pártban. Az MDF visszalépett salgótarjáni képviselőjelöltje kedden közölte, hogy ezt a politikát már nem tudja felvállalni, s bejelentette: a keddi nappal MDF-tagságát is megszünteti.
Tizenhét területi listáról még nem hoztak döntést az illetékes területi választási bizottságok - mondta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kedden.
A szélsőséges, fundamentalista, totalitárius eszmekör mániákusan keresi „a tökéletes" embertípust. Amely természetesen a valóságban nem létezik, hisz egy sokszínű, plurális társadalomban rengetegféle felfogása van a tökéletességnek (illetve az arra való törekvésnek.) Viszont követőit ez nem zavarja. Megkonstruálnak egy kizárólagos emberképet, csakhogy gyakran kiderül, hogy annak még ők – a mindenkori vallási, faji vagy osztályharcos élcsapat – sem tudnak megfelelni. Most épp a Jobbik sétált be ideológiájának kelepcéjébe.
Ma 16 óráig jelenthetik be a pártok országos listáikat az áprilisi országgyűlési választásra.
Közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést a Jobbik szentendrei elnöke, Filó András ellen a Szentendrei Városi Ügyészségen egy magánszemély - értesült a Népszava.
Az ellenzéki párt a kampány kollektív átszunyókálásában érdekelt, s ha az ellenfelek nem lesznek elég ügyesek ahhoz, hogy kirángassák ebből az állapotból, akkor ez a stratégia működőképes és eredményes is lehet - írja Török Gábor politológus.
Alapvetően elégedett a kormány teljesítményével Bajnai Gordon, aki a Blikknek adott interjújában megerősítette: nincsenek rejtett aknák az idei költségvetésben, a büdzsé szigorú, következetes politikával végigvihető, az államháztartási hiány a cél közelében maradhat, és így az euró 2014. január 1-jén bevezethető.
Nem szerepel a Jobbik országos listáján Morvai Kirsztina, a párt európai parlamenti képviselője.
Csapody Miklós (MDF) hétfő délutánig nem mondott le jelöltségéről - közölte Filipsz Andrea, a XI. kerületi választási iroda vezetője.
A Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak (MSZDP) négy területi választókerületben van meg a szükséges számú jelöltje ahhoz, hogy területi listát tudjon állítani, azaz a jelenlegi adatok szerint nem állíthat országos listát - derül ki az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő délutáni adataiból.
Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül.
Az LMP-nek mind a húsz területi választókerületben megvan a szükséges számú jelöltje ahhoz, hogy területi listát tudjon állítani - derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) internetes tájékoztató oldalának hétfő délutáni adataiból.
Az Országos Választási Iroda tájékoztató oldala szerint hétfőn kora délután nyilvántartásba vették az MDF hetedik területi listáját is, így az MDF is állíthat országos listát.